Manchester City Szurkolói Klub

A csapat története, játékosai, meccsei

Az 1972-től 1997-ig használt címer.


A Manchester City hazai színei az égszínkék és a fehér. A vendégmez színei általában a gesztenyebarna, a vörös és a fekete, az utóbbi években azonban több más színű második számú összeállításuk volt. A 2004–05-ös idényben például az idegenbeli mez fehér volt lila sorttal és fehér sportszárral. Ezután volt még teljesen tengerészkék és teljesen fekete mezük is. A 2005–06-os és 2006–07-es szezonban azonban a harmadik számú mezre váltottak, ami sárga volt fekete nadrággal és zoknival. Állítólag ezeket a színeket az 1950-es és 1960-as években is használta a csapat.

A 2007–08-as évadra a hazai és idegenbeli mezeken is vékony fehér csíkok jelentek meg. Az idegenbeli összeállításban minden ruhadarab lila lila lett. A harmadik számú mez fehér volt égszínkék nadrággal és ugyancsak fehér sportszárral.

A színek eredetét homály fedi, de bizonyíték van rá, hogy már 1892-ben is kék mezt viseltek. Egyesek szerint az égszínkék a szabadkőművességgel való kapcsolatra utal. Egy, a City történetét taglaló könyv szerint a még West Gorton (St Mark's) néven futó csapat skarlátvörös mezt viselt fekete rövidnadrággal. 1884-ben a manchesteriek fekete mezt viseltek fehér kereszttel, ami arra utal, hogy templomi munkások alapították a klubot. A vörös és fekete idegenbeli mezekek a korábbi menedzserasszisztens, Malcolm Allison vezette be az AC Milan mintájára.

A klub jelenlegi címere 1997 óta van használatban, megtervezésére azért volt szükség, mert a régi nem volt alkalmas a levédetésre. A jelenlegi logo a manchesteri városi címeren alapszik, egy szirti sas látható rajta, mely előtt egy pajzs van. A pajzs felső részén egy hajó látható, mely a város vízi útjaira utal, a lejjebb található három csík Manchester három folyóját jelképezi. Alul olvasható a latin mottó: "Superbia in Praelia", ami magyarul ennyit jelet: "Büszkeség és Küzdelem". A sas felett látható még három csillag.

A City korábban még két címert használt, az elsőt 1970-től kezdve, mely kör alakú volt, közepén ugyanaz a pajzs volt, mint a mostanin és köré volt írva a csapat neve. Ezt 1972-ben egy felújított változat váltotta. A pajzs alsó részébe Lancashire vörös rózsája került. A kupadöntőkön a csapat mezein általában a városi címer volt látható, ezzel jelezve, hogy büszkén képviselik Manchestert.


Manchester City jelenlegi címere:




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 1
Havi: 1
Össz.: 6 641

Látogatottság növelés
Oldal: Klub színei és címerei
Manchester City Szurkolói Klub - © 2008 - 2026 - varga-m.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »